top of page

dr. Vincze Diána

pszichoterapeuta

hipnoterapeuta jelölt

neurológus szakorvos

Vincze_Diana_pszichoterapeuta_maganrende

 

Bemutatkozás

„Az élet nem olyasvalami, amire már ma választ adhatsz. Tudnod kell élvezni a várakozást, a folyamatot, melyben önmagaddá válsz. Nincs is annál nagyobb gyönyörűség, mint magot vetni úgy, hogy nem tudod, milyen virág bújik majd elő a földből.” /Milton H. Erickson/

A saját folyamatomban nekem is hosszú munka és várakozás volt, mire ráleltem arra az irányra, amelyben mindinkább megvalósíthatom a gyerekkorom óta vágyott segítő szerepem. Az orvosi egyetem elvégzése és a neurológus szakképzésem alatt folytatott kórházi és ambuláns munka során egyre inkább hiányként éltem meg, hogy a fizikai tünetek kezelése mellett milyen kevés idő és hangsúly jut a személyre magára. Intenzív önismereti munkával leltem rá arra a módra, amelyben leginkább megvalósíthatom azt a szándékomat, hogy másokat segíthessek, kísérhessek a saját folyamataikban. Részt vettem az Integratív Hipnoterápiás Egyesület Felnőtt Integratív Hipnoterapeuta képzésén, ezt követően pedig a Magyar Viselkedés-, Kognitív és Séma terápiás Egyesület Pszichoterapeuta Képzésére iratkoztam be, és jelenleg fő módszerként integratív hipnoterápiás eszközök használatával igyekszem segíteni a hozzám fordulókat.

Fontosnak tartom, hogy olyan légkört tudjak biztosítani, amelyben a kliens mindinkább képes kibontakoztatni és felhasználni a saját növekedési potenciálját a céljai elérése érdekében. Én ebben a folyamatban a katalizátor szerepét igyekszem betölteni. 

A hiteles segítségnyújtáshoz saját magam folyamatos szakmai és önismereti fejlesztése is hozzátartozik.

Munkámat Dr. Tessely Karolina (pszichoterapeuta, integratív kiképző hipnoterapeuta, családorvos) szupervíziója alatt végzem.

Az egyéni módszerek mellett a Magyarpolányban alakuló Lélekzug Mentálhigiénés Tréningközpont csoportos kiégésmegelőző programjainak megalkotásában veszek részt.

 

Specializációk / Szakterületek

Bizalommal fordulhat hozzám, ha 

  • önértékelési problémával küzd

  • életvezetési nehézségei adódtak

  • saját útját keresi

  • úgy érzi, hogy kiégett vagy kiégésmegelőzéshez szeretne segítséget

  • elakadásokkal küzd

  • cselekedetei, gondolatai, érzései mögött megbúvó tényezőket keresi

  • veszteségeit szeretné feldolgozni

  • szorong, stresszes állapotban/élethelyzetben van

  • nőiséggel kapcsolatos témák foglalkoztatják

  • párkapcsolati/családi nehézségei vannak

  • hangulatzavarral küzd

  • alvászavara van

 

Tanulmányok / Továbbképzések

  • 2004-2011 - Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar

  • 2011-2017 - Neurológus szakképzés

  • 2017-től - Integratív Hipnoterápiás Egyesület Felnőtt Integratív Hipnoterapeuta képzés

  • 2018-tól - Pszichoterapeuta Szakképzés - Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesület

 

Munkahelyek

 

  • 2011-2012 Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinika, Budapest

  • 2012-2017 Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, Budapest

  • 2018-2019 Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém

  • 2017- Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros

  • 2017- REIKON Pszichológiai Központ, Budapest

bottom of page