Farkas Rita
pszichológus
sportpszichológiai szakpszichológus
Bemutatkozás
Farkas Rita vagyok, okleveles pszichológus és sportpszichológiai szakpszichológus végzettséggel rendelkezem.
Mivel gyermekkorom óta versenyszerűen sportoltam és kiemelten fontosnak tartom a sport személyiségfejlesztő hatását, így már pszichológiai tanulmányaim kezdetén is célom volt, hogy sportolókkal is foglalkozhassak. Sportpszichológusként szeretnék a sportolóknak segítséget nyújtani az élsport világára jellemző elvárásokkal, nehézségekkel való megküzdésben, valamint hozzájárulni a mentális felkészültségükhöz annak érdekében, hogy céljaikat elérhessék és kiteljesedett személyek lehessenek a sportban és a mindennapokban is.
Sportpszichológus végzettségem ellenére, elsődlegesen pszichológusként tekintek magamra. Így a sportolók esetében törekszem arra, hogy az összefüggéseket szélesebb látókörben tekintsük át, ne csupán a sportra vonatkozóan. Nem sportoló kliensek esetében pedig igyekszem felhasználni azt a tudást, amit szakpszichológusi tanulmányaim során szereztem, hiszen mindenkinek az életében előfordulhatnak téthelyzetek, motivációs nehézségek, melyek megoldásában hasznos lehet a sportpszichológia eszköztára is.
Tudásom és készségeim fejlesztése érdekében a módszerspecifikus képesítések mellett elengedhetetlennek tartom saját önismereti munkámat is, mely szakmai és személyes fejlődésemet egyaránt szolgálja.
Munkám során arra törekszem, hogy egy elfogadó és bizalomteljes közegben a hozzám fordulókkal közösen értsük meg a nehézségeiket és együtt keressük a lehetséges megoldásokat, hogy a jövőben sikeresen tudjanak szembenézni a felmerülő nehézségekkel.
Specializációk / Szakterületek
Sportolók (16 éves kortól):
-
önismeret, személyiség fejlesztése
-
sport és tanulás/munka összeegyeztetése
-
karrier-tanácsadás, kettős karrier, sportolói pályafutás lezárása
-
önértékelés fejlesztése
-
stressz- és szorongásoldás
-
teljesítményszorongás oldása
-
sportszülői konzultáció és mentális támogatás
-
edzői készségek fejlesztése
-
mentális állapotfelmérés, mentáltréning
-
pszichés felkészítés és tanácsadás
-
teljesítménnyel kapcsolatos elakadások
-
koncentráció és kommunikáció facilitálása
-
krízishelyzetek (pl. sérülés) kezelése, rehabilitáció
-
életvezetési nehézségek
Felnőttek:
-
önismeret fejlesztése
-
karrier-tanácsadás
-
önértékelés fejlesztése
-
stressz- és szorongásoldás
-
túlterheltség
-
szomatizáció
-
koncentráció és kommunikáció facilitálása
-
krízishelyzetek kezelése
-
életvezetési nehézségek
-
párkapcsolati problémák
-
fiatal felnőttkori nehézségek
-
szakmai vagy magánéleti problémák
Módszerek
-
pszichológiai tanácsadás
-
autogén tréning
-
relaxációs, imaginációs technikák
Tanulmányok / Továbbképzések
-
2023- ELTE PDI, PhD hallgató
-
2022-2023 Autogén tréning, Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület
-
2021-2022 Hipnoterápiás és neurolingvisztikus elemeket alkalmazó sajátélményű önismeret
-
2021-2023 ELTE-MTSE sportpszichológiai szakpszichológus
-
2018-2020 ELTE PPK, okleveles pszichológus
-
2015-2018 ELTE PPK, viselkedéselemző