Losonci Adrienn

pszichológus

tanácsadó szakpszichológus

integratív hipnoterapeuta

20210801_105912.jpg

 

Bemutatkozás

Kanyargós út vezetett a közgazdaságtantól a pszichológiáig, de a többszöri sikertelen felvételi sem tántorított el a célomtól, hiszen tudtam, hogy ez az én utam, ezt szeretném tanulni és majd gyakorolni, mint hivatás. Így kezdtem meg tanulmányaimat 2009-ben Debrecenben, majd folytattam Pécset. Közben megszületett a lányom, de tudtam, ha most megállok, talán sosem fejezem be a képzést. 2014-ben diplomáztam, és lettem pszichológus. Szakdolgozataimat tekintve, érdeklődésem középpontjában már akkor a szülővé válás krízise állt.  

2014 óta dolgozom óvodapszichológusként, és 2015 óta fogadom magánrendelés keretében a szülőket konzultáció céljából, illetve a felnőtteket saját önismeretük gazdagítása, személyiségük fejlődése végett.

Több száz óra önismeret mellett, számos tanfolyam, képzés gazdagította látásmódomat, míg végül 2019-ben megszereztem a tanácsadó szakpszichológus szakképzettséget, krízis szakirányon.

Munkámat folyamatos szakmai szupervízió mellett végzem.

Hiszem, hogy az életben nincsenek véletlenek, így véletlen találkozások sem. Így talál egymásra a kliens és a segítő szakember.

A változás motorja mindig a kliens, a kulcs az ő kezében van. A kliens tűzi ki a célokat, ő határozza meg, hogy aktuálisan milyen témával/témákkal szeretne dolgozni. Annyi tartalom kerül csak a felszínre, amennyivel ő aktuálisan készen áll dolgozni.

Én magam csak kísérem az úton, facilitálom a folyamatokat, a belső változást. Segítek rálátni a működésmódjára, belső megéléseire, kapcsolataiban való szerepeire. Keressük az ismétlődő mintázatokat, az egyes életesemények közötti kapcsolatot.

Fontosnak tartom, hogy a kliens megértse mindezeknek a gyökereit, választ kapjon a miértékre. A közös munka során ezért törekszünk az ok és okozat viszonyrendszerének feltárására.

Igyekszem a jelen eseményeket korábbiakhoz kapcsolni és mindezt a kliens számára is világossá tenni. Folyamatosan visszajelzést adok számára a hozott tartalmak és a közös terápiás térben megjelenő mintázatok alapján.

Az egyes ülések között sok-sok otthoni munka, feladat vár a kliensre. Hiszem, hogy ezzel válik teljessé és hatékonyabbá az önismereti munka.

Rendszeresen áttekintjük, hogy honnan hová jutottunk, közösen értékeljük az addig elért eredményeket, szükség esetén újrafogalmazzuk a célokat. 

Az önismereti utazás sajnos nem wellness üdülés. Gyakran nehéz és fájdalmas a változás, a személyiség fejlődése, az a folyamat, amíg megszilárdul az új, érettebb szinten való működésmód. De mindig megéri.

Munkám során alapvető tényező a feltétel nélküli elfogadás. Mindig alázattal tekintek a kliensekre, akik belevágnak ebbe a nem könnyű folyamatba és bizalmat szavazva nekem megosztják velem életük, személyiségük legbensőbb tartalmait.

 

Specializációk / Szakterületek

Fordulhat hozzám, amennyiben

  • ​​önismereti kérdések foglalkoztatják, felmerül a személyiségfejlődés igénye;

  • életvezetési nehézségek, elakadások mutatkoznak;

  • fejlődni szeretne az önelfogadás, önbizalom témakörében;

  • nehézségei vannak a leválás, identitáskeresés területén;

  • veszteségek, krízishelyzetek (munkahelyi, magánéleti) adódtak az életében: például szülővé válás krízise, párkapcsolati, válási krízis, életközépi válság;

  • bizonytalan szülői szerepében, megerősítésre van szüksége;

  • gyereknevelési kérdések foglalkoztatják;

  • gyermeke fejlődése, viselkedése kapcsán szülőkonzultációra van szüksége;

  • nehéz az érzelmeit kifejezni;

  • nehézségei vannak az érzelemszabályozás, dühkezelés terén;

  • gyakran törekszik a tökéletességre, túlságosan igyekszik másoknak megfelelni;

  • jellemző a folyamatos aggódás, szorongás az életében.

 

Módszerek

  • Tanácsadói szemlélet;

  • Alapvető sémák azonosítása, definiálása;

  • Kognitív terápiás elemek;

  • Integratív pszichoterápiás elemek, élmény alapú technikák (imagináció, KIP, NLP, Ego state);

  • Viselkedési minták megváltoztatására vonatkozó gyakorlatok.

 ​

 

Tanulmányok / Továbbképzések

Tanulmányok:

  • 2017-2019: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Tanácsadó szakpszichológus szakirányú továbbképzés, krízis szakirány

  • 2012- 2014: Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Pszichológia mesterképzés, klinikai- és egészségpszichológia szakirány

  • 2009-2012: Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Pszichológia alapképzési szak (Viselkedéselemző)

  • 1996-2003: Budapesti Corvinus Egyetem

Továbbképzések:

  • 2021-től: Érzelmi- és viselkedészavarok kezelése játékterápiával, Vadaskert Alapítvány

  • 2019: A serdülőkkel folytatott munka sajátosságai - elmélet és gyakorlat, Vadaskert Alapítvány

  • 2019: Mediáció és konfliktuskezelési stratégiák, Kozékiné Hammer Zsuzsanna

  • 2018: Szelfregulációs változások krízis és trauma hatására, Mogyorósy-Révész Zsuzsanna

  • 2018: NyugiOvi Program - „Kora gyermekkori program a megfélemlítés megelőzésére”, Jármi Éva

  • 2018: NLP tréning, Bíró Gyula

  • 2013: A csecsemő/kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei a perinatális tudomány és a szülő/csecsemő pszichoterápia fényében, Vadaskert Alapítvány

  • 2013: A mesterséges megtermékenyítéstől a szülés utáni depresszióig - A szülészet pszichológiai-pszichiátriai problémái és terápiás eszköztára, Vadaskert Alapítvány

  • 2012-2013: Magyar Családterápiás Egyesület, önismereti csoportmunka

  • 2012-től: Módszerspecifikus Integratív (felnőtt) Pszichoterápia képzés: Integratív Pszichoterápiás Egyesület, Budapest

  • 2008-2009: Magyar Pszichodráma Egyesület, önismereti csoportmunka

 

Munkahelyek

  • 2021. márciustól: Delfino Kreatív Gyermekközpont

  • 2015. augusztustól: Sasadi Óvoda, Újbuda

  • 2015. januártól: Integrál Mentoring - magánrendelés

  • 2014-2015: Újbudai Tesz-Vesz Óvoda

  • 2013-2014: Hétszínvirág Óvoda, Zugló

  • 2012-2013: Budapest XII. kerület Hegyvidéki Családsegítő és Gyermekjóléti Központ, Félsziget Klubház (Pszichiátria Betegek Nappali és Közösségi Ellátó Intézménye)

  • 2005-2014: Budapesti Corvinus Egyetem (Karrier Iroda, Rendezvényiroda, Kommunikációs Iroda)