Személyközpontú módszer (Carl Rogers)

„Kezdtem úgy érezni, hogy jobb, ha a kliensre hagyom a folyamat irányítását, hacsak magamnak nincs szükségem arra, hogy ügyességemet és képzettségemet bizonyítsam” (Rogers, 1967) 

A személyközpontú terápia lényege és célja

A személyközpontú terápia, másnéven kliensközpontú terápia Carl Rogers által kidolgozott humanisztikus pszichológiai módszer. A kliensben meglévő, belső erőforrásokra és öngyógyításra, illetve a terápiás kapcsolatra épít. A terapeuta az ülések során nondirektív módon feltétel nélküli elfogadást, empátiát és hitelességet nyújt, így a kliens saját tempójában fejlődhet. Carl Rogers humanisztikus megközelítése a „harmadik erőként” ismert irányzat a pszichoanalízis és a behaviorizmus mellett, amely az emberi növekedési potenciálban hisz.

A terápia célja az önismeret elmélyítése, a belső konfliktusok csökkentése, az önbizalom növelése és a személyes növekedés elősegítése. A folyamat pszichoterápiaként indult ugyan, ám napjainkban már széles körben alkalmazzák a tanácsadásban, coachingban és a segítő foglalkozásokban is.

A személyközpontú személyiség-elmélet

A személyközpontú személyiség-elmélet az 1940-es években kezdett kialakulni, korábban non-direktívnek, azután kliens-központúnak nevezték. Onnan indult, hogy Carl Rogers egyre inkább elégedetlenné vált az érzelmi- és magatartás-problémák kezelésének abban az időszakban elfogadott elméleteivel, módszereivel. Alapkoncepciója, amelyhez végig hűséges is volt, az, hogy minden személyiség-elméletnek vagy kezelési módszernek a kiindulópontja az egyén kell legyen. Ezt hivatott hangsúlyozni a legutóbbi névválasztás is. Elmélete szerint a személyt, mint gondolatok, érzések, tevékenységek, észlelések és komplex biológiai folyamatok alakzatát („Gestalt”), mindig az idővel, valamint a körülötte lévő emberek, tárgyak és események világával való kapcsolatában határozza meg. Bár elmélete a pszichoterápiából ágazott ki, illetve napjainkban is mint a növekedést, változást elősegítő eszköz fejlődik, alapelveit az emberi viselkedés szinte minden vonatkozásában érvényesnek tekintik. A személyközpontú elmélet megkülönböztető vonása az emberek önmegvalósítási és önirányítási képességének állandó hangsúlyozása. Rogers elméletének legújszerűbb vonása és kulcsa, a személy önmagára vonatkozó hatalomának ténye, a hit abban, hogy mind képesek vagyunk megtalálni saját önmegvalósításunk legmegfelelőbb útját. 

A személyközpontú terapeuta attitűdje

A kutatások szerint a következő jellemzőknek van leginkább jelentősége a növekedési képesség felszabadításában:

• a kliens érzékeny és pontos empatikus megértése
• a terapeuta teljesen elfogadja, feltétel nélkül értékelje a klienst
• a terapeuta őszinte és nyílt

Ezen attitűdök relatív fontosságával számos kutatásban és vitában foglalkoztak. Rogers és mások az őszinteséget tartották a legalapvetőbbnek, míg J. K. Wood a feltétel nélküli elfogadást. Rogers később azt vallotta, hogy a három attitűd a személy élethelyzetétől függően eltérő jelentőségű. Egy átlagos, mindennapi kapcsolatban az őszinteség lehet a legfontosabb, ám ettől eltérő helyzetekben, például nevelési helyzetben vagy a terapeuta-kliens viszonylatban a törődés vagy elfogadás a leglényegesebb. 

A személyközpontú szemlélet alapelvei

A személyközpontú szemlélet alapelvei élesen megkülönböztetik ezt a módszert más szemléletektől.

A személyközpontú terápia azon alapul, hogy az embert érintő tudományos és gyakorlati eljárásmód az embert mint személyt tekinti, azaz egyrészről az önállóság és autonómia, másrészről a kapcsolatban lét és a másik ember iránti felelősség dialektikájában. 

Ehhez hozzákapcsolódik az emberi természet és annak fejlődési lehetősége iránti hit, a motivációs erő feltételezése.

A fejlődés egyik kulcstényezője a terapeuta és a kliens közötti kapcsolat: egy személyes találkozás a terapeuta (mint személy) és a kliens (mint személy) közt. A terapeuta őszinte és nyitott a kapcsolatban, nem bújik szakmai álarc mögé.

A terapeuta a kliens szemével próbálja látni az ő világát, átéli és megérti élethelyzetét. A kliens vezeti a terapeutát. Az ülés a terapeuta lehetőségeit és a kliens igényeit veszi alapul. Fontos az értékelés- és interpretáció-mentes figyelem, a jelenlét. Ehhez szükséges autentikusság, feltétel nélküli elfogadás és empátia, nem a a módszerek és technikák elsőbbsége érvényesül. Ez radikális eltérés a szakértőorientált irányzatoktól.

A terápiás alapelvek minden személy esetén azonosak. A személyiségfejlődés folyamata az érdekes elsősorban a terápiában, nem a struktúra. A terápiás munka különböző módokon folyhat: verbálisan és non-verbálisan is.

Hatékonyság és alkalmazási területek

A személyközpontú terápia hatékonyságát számos tanulmány igazolta. Különösen hasznosnak bizonyult depresszió, szorongás, alacsony önértékelés és életvezetési problémák esetén, de leginkább ha a kliens a „szétesettség”, az egyensúlyhiány állapotát tapasztalja, emocionális feszültségei leggyőzhetetlennek tűnnek, nehezen tud kapcsolódni.

A módszer alkalmazható egyéni, csoportos, család- és párterápia formájában is. A a mentális egészség területén túl az oktatásra, a munkahelyi tanácsadásra, coachingra és a szociális munkára is jelentős hatást gyakorolt.