top of page

Petruska András

coach
NLP-practitioner

unnamed.jpg

 

Bemutatkozás

10 év aktív dalszerző-előadóművészi tevékenység után döntöttem úgy, hogy bővítem a szakmai palettámat. Ennek egyik oka az, hogy újfajta szemléletekre vágytam az életemben, több sávosra kívántam szélesíteni az utat, amin haladok. Másrészt pedig az önismereti módszerek – egy évtizednyi saját élménnyel a hátam mögött –, valamint a támogatói szerepvállalás mindig is közel álltak hozzám.
 
A belső figyelmemet és a változás iránti hitemet a hangszertanulásból merítettem. Ami hétfőn még a hangok útvesztője, abból hétvégére, a
gyakorlásnak köszönhetően harmónia születik. Ha kezeimnek meg tudom tanítani, miként teremthetek rendet a káoszból, miért ne alkalmazhatnám
ugyanezt a készséget az élet más területein is?
 
Zenei mentorként, producerként megtapasztaltam, hogy a nagyratörő tervek megvalósulását jelentős mértékben támogatja a személyes jóllét. Munkám során a hagyományos eszköztáron túl mindig nagy hangsúlyt fektettem partnereim személyiségének behatóbb ismeretére, erőforrásaik és a
motivációik alapos feltérképezésére. Hiszen ez az alap, amire és amiből építkezünk, akár közösen, akár egyénileg.
 
A művészi pályát megelőzően szociológiát tanultam. Ebből a korszakból alapvető élményként hozom magammal a szemléletet, hogy minden jelenség érdekes, mindennek van érdekes magyarázata, egyúttal minden másképp van. Hiszem, hogy ez ugyanúgy érvényes magára az emberre is. Izgalmas felfedezés betekintést nyerni a saját személyes működésünkbe, vizsgálni és kézzelfoghatóvá tenni a problémát, és ezáltal elindulni a változás útján.

Szeretek úgy gondolni a belső fejlődésünk folyamatára, mint a gyermekkorunk foglalkoztató füzeteiből ismerős labirintusra. Sokféle irányba indulhatunk felfedezéseket tenni, de az nem kérdés, hogy eljuthatunk starttól a célig!

 

Specializációk / Szakterületek

  • Önismeret
    - önfejlesztés, tudatosság növelése
    - önértékelés, szorongás és önérvényesítés
    - érzelemszabályozás és stresszkezelés
    - elakadásokon való átlendülés, ismétlődő helyzetekből való kilépés

  • Kapcsolati kérdések
    - párkapcsolati elakadások

      - konfliktuskezelés

      -  közösség és énhatárok

      - szülő-gyerek viszony

      - veszteségfeldolgozás

      - Jövőkép

      - karriertervezés
      - célkitűzés
      - hosszú és rövid távú tervezés
      - döntéstámogatás
      - work-life balansz
      - időgazdálkodás
      - változás kezelése

  •  Művészeti coaching
    - Kreatív önismeret - Hogyan működik a kreatív részed? Milyen
    körülmények segítenek az alkotásban, és mik azok, amik hátráltatnak?
    Milyen rejtett erőtartalékaid vannak, és milyen elakadások várnak
    feloldásra?
    - Jövőkép álmokban és gyakorlatban - Mi a célod pontosan? Mi támogatja
    ezt, és mi az, ami visszahúz? Hogyan indulj el? Milyen erőforrásaid
    vannak? Stratégia tervezés, pénzügyekkel való viszony, csapatmunka,
    szükségletek.
    - Járulékos kompetenciák - Művész-civil egyensúly. Hiedelmek sikerről és
    kudarcról. A szakmai fejlődés lélektana. Önértékelési kérdések. Testi-lelki
    egyensúly.

 

Módszerek

  • egyéni konzultáció

  • coaching módszerek

  • NLP-technikák

  • kreatív eszközök

  • megoldásfókusz

  • művészetterápiás eszközök

  • alapvető relaxációs technikák

  • szabadtéri konzultáció a természet bevonásával

  • kérdőívek, személyiségtesztek

 

Tanulmányok / Továbbképzések

  •  2022 - Aktív Transz NLP Hungária – NLP Master képzés

  •  2021 Aktív Transz NLP Hungária – NLP Practitioner képzés

  •  2019-2021 Samling Solutions Kft. – Life- és Business Coaching

  •  2007-2010 MZTSZ Kőbányai Zenei Stúdió

  •  2004-2010 ELTE-TÁTK szociológia szak

 

bottom of page