szerző: Reikon Pszichológia ( all rights reserved)
Milyen mentális zavar kategóriába sorolható az OCD ( obszesszív kompulzív ) zavar?
A kényszerbetegség (obszesszív-kompulzív zavar) számos közös vonást mutat a szorongásos zavarokkal, a DSM-5 diagnosztikus rendszerében mégis különálló kategóriába került, mivel jelentős neurobiológiai különbségeket azonosítottak a két zavarcsoport között. Ugyanakkor az ún. kényszeres spektrumzavarok (más néven obszesszív-kompulzív és rokon zavarok) közé sorolják az obszesszív-kompulzív zavart és az egyéb kényszeres spektrumzavarokat, mint például a testképzavart (testdysmorphia), a kényszeres gyűjtögetést (hoarding disorder) és a hajtépkedést (trichotillomania).
Mi jellemző a kényszerbetegségre?
Ebben a mentális zavarban szenvedő személyek jellemzően túlzottan sok időt töltenek különféle kényszeres tevékenységekkel, például ellenőrzéssel, rendszerezéssel, rendrakással vagy tisztálkodással.
Ezek a viselkedések jelentősen zavarják az életvezetést, mivel a napi rutinba beékelődő, időigényes gondolkodásbeli és viselkedéses rítusok miatt a személy jelentős időt veszít el fontosabb tevékenységekből.
Ráismer a leírtakra? Nem kell egyedül megküzdeni vele. Találja meg a megfelelő szakembert, vagy foglaljon egy bevezető időpontot.
A beteg gyakran felismeri saját gondolatainak és cselekedeteinek irracionalitását vagy túlzott voltát, mégis képtelen azokat kontrollálni, ami további frusztrációt és szorongást okoz számára.
Az obszesszív-kompulzív zavar régen viszonylag ritka mentális zavarnak számított, ma már azonban egyre gyakoribb: a lakosság körében az élettartam-prevalencia 2–3% körül mozog.
A tünetek jellemzően a késő serdülőkorban, átlagosan 19 éves kor körül jelentkeznek először, és a stressz erősíti aztán ezt.
Hogyan ismerhetők fel a kényszergondolatok?
Visszatérő, tolakodó gondolatok, impulzusok vagy képek, amelyek irracionálisnak, értelmetlennektűnnek a személy számára, és ráadásul szorongást is okoznak. A beteg megpróbálja elnyomni ezeket a gondolatokat, vagy semlegesíteni őket, ám azok újra és újra előjönnek, nem tudja kizárni őket.
Ezek a kényszergondolatok vag yún. „obszessziók” nem a mindennapi élet valós problémái feletti reális aggodalmaskodást jelentik, hanem szokatlan, nem odaillő tematikájú tartalmakat (pl. agresszív, szexuális, vallási, szennyeződéstől való félelem stb.).
Fontos megjegyezni, hogy a mindennapi aggodalmaskodás (pl. általános szorongásos zavar esetén) és az OCD-s obszessziók között különbség van: az OCD-s gondolatok erősen nyomakodóak, a személy számára kevésbé önazonosak és nincsenek összhangban a reális veszélyekkel vagy tényekkel.
Az OCD-vel diagnosztizált személyek jelentős részénél (a szakirodalom szerint kb. 20–30%-ában) elsősorban vagy kizárólag kényszergondolatok jelennek meg.
Ezekben az esetekben a klasszikus, látható kényszercselekvések hiányozhatnak, helyettük viszont gyakran előfordulnak rejtett, mentális kényszerek (pl. semlegesítő gondolatok, imák, belső ellenőrzés), amik tulajdonképpen a kényszerviselkedésnek feleltethetőek meg, csak éppenséggel ezek az agyban játszódnak le.
Témájukat tekintve a kényszergondolatok lehetnek:
- erőszakos ( visszatérő gondolat hogy valakit bántunk)
- ellenőrzéses ( félelem attól hogy nem kapcsoltunk ki a lakásban valamit vagy nem zártuk be az ajtót)
- fertőzéstől való félelem
- kellemetlen szexuális tartalmú gondolatok
Hogyan ismerhetőek fel a kényszercselekvések?
Ezek olyan cselekvési rituálék, amit a kényszergondolatok enyhítésére végez a személy. Például:
- gyakori kézmosás, gyakori zuhanyozás, nem érintenek meg olyan tárgyakat amihez kórkozókat társít, hogy a fertőzéstől való félelmet (kényszergondolatot) csökkentsék
- ismételten ellenőrzik hogy a tűzhely ki van-e kapcsolva, hogy a tűzokozástól való félelmet /kényszergondolatot enyhítsék, vagy ellenőrzik az ajtót hogy a betöréstől való félelmüket megszüntessék
- folyamatosan a visszapillantó tükörbe néznek vezetés közben, mert azon aggódnak hogy elütöttek valakit
- számolás ( el kell számolni egy bizonyos számig, vagy ismételni kell egy szót valahányszor)
Fontos kiemelni, hogy bár a kényszercselekvések (rituálék) célja a szorongás és a kényszergondolatok csökkentése, ezek a viselkedések csak átmeneti enyhülést hoznak. Ennek ellenére erősen kényszerítő jellegűek: a személy úgy érzi, muszáj elvégeznie őket, különben a szorongás elviselhetetlenné fokozódna.
Ez az ambivalencia – vagyis a belső konfliktus aközött, hogy a beteg szeretne megszabadulni a kényszercselekvésektől, erősen próbálkozik kikerülni belőle, ugyanakkor erős, sürgető késztetést érez azok végrehajtására is a szorongás enyhítése érdekében – tovább mélyíti azt a kellemetlen negatív ördögi kört amibe a személy ilyenkor belekerül, és így erősödik a kudarcérzés, a tehetetlenség és a kétségbeesés.
Mik a kényszerbetegség biológiai faktorai?
Kutatások alapján a kényszerbetegséget az agy szerotonin-anyagcsereműködés zavarával hozzák összefüggésbe, ezen kívül vannak arra utaló bizonyítékok hogy a prefontális kéreg és a farkas mag túlzott aktivitása is szerepet játszhat a kényszerbetegség kialakulásában. Az OCD örökölhetősége meglepően magas, ami szintén a tünetek biológiai alátámasztottságát bizonyítja.
Milyen kezelési lehetőségek vannak?
1. Relaxációs tréning
Autogén tréning vagy egyéb mélyrelaxációs technikák napi szintű gyakorlása csökkenti a tüneteket
2. Kognitív terápia
A terapeuta és a beteg közösen azonosítja a félelmet vagy bűntudatot kiváltó kényszergondolatokat, valamint a mögöttük álló maladaptív gondolkodási sémákat és alapvető hiedelmeket (pl. túlzott felelősségérzet, gondolat-akció fúzió).
Ezeket a torz gondolkodási mintákat tudatosítják, logikai és empirikus úton megkérdőjelezik, majd adaptívabb, valóságosabb értelmezésekkel és hiedelmekkel helyettesítik.
3. Expozíció és válaszreakció megakadályozása
Különböző helyzetek megtervezése a terapeutával együtt, ahol az a terv hogy a személy saját magát kiteszi olyan szituációnak, ahol a kényszertünet megjelenhet (pl. a pszichológus arra kéri hogy fogja meg otthon a kilincset ).
Második lépésben arra kéri a terapeuta a személyt, hogy próbálja megakadályozni hogy végrehajtódjon a rituálé, vagy első körben csak csökkentse a rituálé mennyiségét ( pl. csökkentse a kézmosások számát.)
4. Gyógyszeres terápia
Az OCD-nél gyakori hogy hosszú ideig kell szedni a gyógyszert és a felírt SSRI gyógyszer dózisai is gyakran magasabbak mint a szorongásos zavaroknál előírt adag. Alacsony dózisban antipszichotikum is részét képezhetik a terápiás protokollnak.
(Forrás: Edmund J. Bourne: Szorongások gyógyításának kézikönyve)
Az első lépés a felismerés. A második a segítségkérés.
A REIKON Pszichológiai Központban több mint 100 szakember dolgozik. Egyéni terápia, csoportos forma vagy pszichiáter konzultáció — abban segítünk, hogy visszanyerje a belső biztonságát.
Gyakori kérdések
Mikor érdemes szakemberhez fordulni kényszertünetek (kényszerbetegség, ocd) kapcsolatban?
Akkor érdemes szakembert keresni, ha a tünetek tartósak, eluralják a mindennapi életet vagy a kapcsolatokat, és saját erőből nem tud rajtuk úrrá lenni. Ha a működése a munkában, a tanulásban vagy az otthoni környezetben már korlátozott, ne várjon — minél előbb kezdődik a támogatás, annál hatékonyabb a folyamat.
Mennyi idő alatt javul az állapot?
Az időtartam egyénenként eltér. Az első érzelmi megkönnyebbülés gyakran már néhány alkalom után jelentkezik — már a megértés és a kimondás is sokat segít. A mélyebb terápiás munka általában hónapokig tart, és az állapot tartós javulását hozza.
Egyéni vagy csoportos terápia segít jobban?
Mindkettő lehet jó megoldás. Egyéni terápia akkor különösen indokolt, ha mélyebb, személyes feldolgozásra van szükség.
Csoportos forma akkor segíthet, ha a sorstársak közötti tapasztalatcsere és a támogató közeg fontos része lehet a folyamatnak. Az első konzultáció során közösen eldöntjük, melyik forma illeszkedik leginkább a helyzethez.
Milyen szakember és milyen módszer segíthet?
Klinikai szakpszichológusok, pszichoterapeuták és — kísérő tünetek esetén — pszichiáter szakorvosok foglalkoznak ezzel a problémakörrel.
A módszerek közül különösen hatékonyak a kognitív viselkedésterápia (CBT), a sématerápia, valamint a trauma-fókuszú megközelítések.
A szakember-keresőben a „kényszertünetek (kényszerbetegség” szűrővel találja meg a releváns kollégákat.
Kell-e hozzá gyógyszer?
Nem minden esetben. A pszichoterápia az elsődleges kezelési forma, és sok esetben önmagában is elegendő.
Gyógyszerre akkor kerülhet sor, ha kísérő tünetek (súlyos szorongás, depresszió, alvászavar) indokolják. A pszichiáter szakorvos és a pszichológus körültekintően közösen egyeztetik.
Mit tehet a hozzátartozó?
A leghasznosabb a türelmes, ítélkezésmentes jelenlét. Ne bagatellizálja a tüneteket („szedd össze magad”), és ne is essen pánikba — a nyugodt támogatás sokat segít. Ha a hozzátartozói teher túl nagy, érdemes számára is pszichológiai konzultációt kérni.