Húszas évei végén járó, multinál dolgozó nő, szorongásos panaszokkal jelentkezik a rendelésen. Elmondása szerint mindig is hajlamos volt az aggódásra, rágódásra, magát maximalistának írja le, akinek fontos, hogy jól teljesítsen az élet számos területén. A munkájába rengeteg energiát fektet, gyakran bízzák meg olyan feladatokkal, ami nem az ő munkakörébe tartozna. Ezeket rendre elvállalja, sokszor mások helyett is dolgozik, túlórázik. Az elismerésnek örül, de utóbbi hónapokban úgy érzi, túl sokat aggódik, állandóan „stresszel” a feladatokon, nehezen kapcsol ki, még akkor is, ha jön a hétvége vagy ha szabadságra megy. Az alvás sem pihentető a számára, néha órákig tartó forgolódás után képes csak elaludni, hajnalonként felébred, és nehezen vagy egyáltalán nem alszik már vissza. Így napközben kimerült, fáradt, ingerlékeny, ez rossz hatással van a párkapcsolatára is, egyre gyakoribban a viták, veszekedések. Emellett gyakran érez feszültséget a gyomrában, szorítást a mellkasában. 

A fenti eset nem egyedi, nagyon sokan küzdenek azzal, hogy a munkahely okozta feszültséget hazaviszik, amely így terheli a kapcsolatokat és ellehetetleníti a feltöltődést. Talán magunkon is megfigyeltük már, hogy nehezen mondunk nemet a munkahelyünkön még olyan dolgokra is, amelyeket nem nekünk kellene elvégeznünk. Talán velünk is előfordult már, hogy a munkaidő lejártával bíztak meg minket egy hosszabb feladattal, amit természetesen elvégeztünk. A „rugalmas munkaidő” jól csenghet egy álláshirdetésben, valójában azonban sokszor szinte folyamatos rendelkezésre állást jelen, akár esténként, hétvégén vagy a szabadságunk ideje alatt is megtalálnak minket „halaszthatatlan”, sürgős dolgokkal. Úgy érezzük, nem mondhatunk nemet, mert függőségi viszonyban vagyunk a munkaadónkkal. Akár el is bocsájthatnak, ha nem felelünk meg az elvárásoknak. Ugyanakkor bosszankodunk azon, hogy vannak kollégáink, akik „megúszásra játszanak”, akiknek valahogy mindig sikerül időben hazaindulni, kényelmesen cseverészni, vagy magánügyeket intézni munkaidőben. Nem értjük, hogy engedhetik meg mindezt maguknak, ráadásul sokszor úgy látjuk, hogy ugyanolyan anyagi és erkölcsi elismerésben részesülnek, mint azok, akik megfeszítve dolgoznak. Mégsem tudunk lazítani, és a stressz rátelepszik egészségünkre és kapcsolatainkra. 

Munkaholizmus

Vannak azonban olyan emberek is, akik nem ismerik fel, ha kimerültek a sok munkától, sőt, akkor élnek át diszkomfortot, amikor nem dolgozhatnak, például, amikor szabadságra mennek. Ők azok, akik a családi és baráti összejöveteleken is munkaügyben telefonálnak és e-maileznek, laptoppal mennek nyaralni, folyamatosan pörögnek, intézkednek. Életük minden területét áthatja a munka, ami a kapcsolataik rovására megy. Képtelenek kontrollálni a munkával eltöltött időt, folyamatos igényük van arra, hogy dolgozhassanak. A munkájuk által élik meg hatékonyságukat, annak mentén definiálják magukat. Számukra a munka nem eszköz, hanem cél. A munkafüggőség fogalma jól kifejezi, hogy a munkafüggő valódi szorongást vagy ürességet is megélhet, ha nem dolgozhat. Sőt, durvább formájában ez a függőség éppoly önpusztító lehet, mint a játékszenvedély vagy az alkoholizmus, hiszen nemcsak az egyén testi és lelki egészségét rombolja, hanem a kapcsolatait is. A munkaholizmus mögött nem ritkán alacsony önértékelés áll. Az eredmények hajszolása, a siker halmozása folyamatos visszaigazolást jelenthet a munkafüggőnek arról, hogy értékes. Mivel a munkafüggők nehezen ismerik fel életmódjuk káros hatásait, gyakran akkor jelennek meg a pszichológusnál, ha párjuk válaszút elé állítja őket: vagy változtatnak, vagy szétválnak útjaik.  

A terápia során általában kiderül, hogy ezek az emberek is megélik a munkával kapcsolatos stresszt, de ennél sokkal rosszabbul élik meg a munka nélkül töltött időben megjelenő ürességet. Magukat ilyenkor értéktelennek, jelentéktelennek érzik, ami még a munka okozta stressznél is elviselhetetlenebb. Mivel sokszor képtelenek valódi pihenésre, fokozottabban ki vannak téve a stressz veszélyeinek.  

Amikor a testünkben érezzük a stresszt

Amikor kognitív és érzelmi terhelhetőségünk határait feszegetjük, gyakran alapvető szükségleteinkre sem figyelünk oda. Rendszertelenül, sokszor munka közben étkezünk, keveset alszunk, napjainkat zárt falak között töltjük fűtött vagy hűtött épületekben. Szélsőséges esetben még a mosdóra járást is késleltetjük, mondván, hogy arra sincs időnk. Ha nem húzzuk meg saját határainkat, ha nem törődünk jól magunkkal, ha kizsigereljük testünket és lelkünket, akkor egy idő után a testünk fog jelezni. A túlterheltség, a feszültség, a ki nem fejezett negatív érzések testi tünetek formájában figyelmeztetnek minket arra, hogy törődjünk végre magunkkal. Észrevehetjük például, hogy gyakrabban megbetegszünk, többször fáj látszólag indokolatlanul a fejünk vagy a hasunk, vérnyomásunk az egekbe szökhet, székelési nehézségeink lehetnek. 

Mi a haszna a stressz okozta tüneteknek?

Az pszichoszomatikus tüneteknek nagyon fontos jelző funkciójuk van: arra figyelmeztetnek bennünket, hogy lassítsunk, gondoskodjuk jobban magunkról. Ezért tulajdonképpen hasznosak a számunkra, hiszen változtatásra ösztönözhetnek minket. Esetleg elkezdünk odafigyelni magunkra, többet pihenünk, visszautasítunk egy-egy plusz feladatot, szabadságot veszünk ki, vagy akár munkahelyet váltunk. Néha egy ilyen túlfeszített, stresszes élethelyzet ösztönzi arra az embereket, hogy pszichológushoz forduljanak. Az önismereti munka során gyakran kiderül, hogy a túlzott megfelelési igény és maximalizmus mögött is alacsony önértékelés és önbizalomhiány húzódik. Az ember úgy érzi, sosem elég jó, amit nyújthat, mert mindig lehet jobban csinálni. Ezért állandóan hajtja magát, de hiába tesz rengeteg energiát a munkájába, valódi elégedettséget nem képes megélni. Nem ritkán hosszabb terápiás folyamat szükséges ahhoz, hogy beállítódásainkon változtatni tudjunk. De néha már az is sokat segít, ha tudatosítjuk magunkban szükségleteinket, és tényleg elkezdünk törődni magunkkal. Listát is készíthetünk a teendőinkről, és nagy lendülettel kihúzhatunk róla pár tételt, amiről úgy érezzük, hogy nem létszükséglet a megvalósításuk. De akár időlegesen félretehetjük hiúságunkat, és segítséget kérhetünk másoktól. 

Amennyiben nem törődünk testünk jelzéseivel, és tovább feszítjük a húrt, a pszichoszomatikus tünetek kitartóan fennmaradnak, és szervi elváltozást is okozhatnak, amelyet viszont már muszáj orvosi beavatkozással (gyógyszerrel vagy műtéttel kezelni). 

Ezért fontos, hogy odafigyeljünk testünk jelzéseire,  lassítsunk néha, és ha szükséges, még időben szakemberhez forduljunk. 

Szerző: Kelemen Anikó