Agorafóbia
szerző: Hága Győző pszichológus
Mit nevezünk agorafóbiának?
Az agorafóbia nem más, mint a nyílt terektől, nyilvános helyektől és a tömegtől való félelem. Leggyakrabban abban nyilvánul meg, hogy a személy nem hajlandó, vagy képtelen elhagyni az otthonát, ennél azonban a legtöbb esetben többről van szó. A problémának jellemzően részét képezi a nyilvános helyeken végzett tevékenységektől való félelem is, legyen szó tömegközlekedésről, vagy bevásárlásról. Az agorafóbiás személy élete ebből fakadóan nagyon nehezített, a legtöbb esetben elszigetelődik a többi embertől és a világtól.
Hogyan alakul ki?
A fóbiák hátterében legtöbbször az adott helyzettel való múltbéli találkozás áll, mely során a személy negatív élményeket, szorongást élt át. A negatív élmény ilyenkor nem feltétlenül magából a helyzet sajátosságából fakad, ám a személy később összekapcsolja a szorongást és az élmény körülményeit. Ezek után a hasonló helyzetekben akkor is megjelenik a szorongás, ha épp nincsen közvetlen, reális veszély.
Az agorafóbia esetében ez az élmény jellemzően a nyilvános helyekhez kapcsolódik. A nyílt terekhez egyébként is a láthatóság és a sebezhetőség élménye fűződik, aminek következtében a személyen eluralkodik a gondolat, hogy valami rossz dolog történhet vele és nem lesz képes a helyzet elhagyására. Jellemző gondolatok lehetnek a következők: „Mi lesz, ha rosszul leszek a tömegben?”; „Mi lesz, ha megtámadnak az utcán?”; „Mi lesz, ha wc-re kell mennem és nincs mosdó a közelben?”.
Nagyon hasonló folyamatok állnak a klausztrofóbia hátterében is, csak éppen ott a szorongás és a nyomasztó gondolatok a szűk, zárt helyzetekben jelennek meg. A kulcstényező tulajdonképpen mindkét esetben a kontrollvesztéstől való félelem. Az érzés, hogy rossz dolgok történhetnek velem, melyeket nem tudok majd befolyásolni és szabályozni. Ennek következtében egyre nehezebben tudok úrrá lenni a szorongásomon és egy idő után valóban kicsúszik az irányítás a kezeim közül. A helyzetben a szorongásom pánikrohammá is fokozódhat, mely újabb negatív tapasztalatként a jövőben tovább erősíthet abban, hogy elkerüljem a szituációt.
A pszichoterápia vagy a gyógyszeres terápia a jobb?
A gyógyszer és a pszichoterápia mérlegelése során nincs értelme annak a kérdésnek, hogy melyik a jobb. A kezelés célja mindkét esetben az, hogy a személy „visszamerészkedjen” a szorongást okozó helyzetbe és képes legyen megmaradni benne. Sok esetben nincs szükség gyógyszerre, mivel egy jól felépített pszichoterápiával fokozatosan merészkedhet vissza a helyzetbe a kliens, figyelve arra, hogy egyszerre mindig csak annyi szorongással kelljen szembe néznie, amennyit még elbír. Vannak azonban esetek, amikor a szorongás olyan mértékben eluralkodik a személyen, hogy képtelen gyógyszer nélkül végigmenni a gyógyuláshoz vezető úton. Ebben az esetben a pszichoterápia mellett hasznos lehet a kiegészítő gyógyszeres terápia. Az azonban biztosan állítható, hogy a probléma gyökerét képező élmények feldolgozásához és a helyzetekkel való megbirkózáshoz szinte minden esetben szükséges a pszichológiai segítség is.
Agorafóbia kezelése kognitív viselkedésterápiás módszerekkel.
A szorongásos zavarok kezelésében különösen gyorsnak és hatékonynak bizonyulnak a kognitív viselkedésterápiás módszerek. Tekintve, hogy a kialakulásukban elsődlegesen a negatív élmények által kondicionált szorongás áll, a terápia célja az, hogy ezt a káros kondicionálást kioltsa és felülírja. A kliens szorongása mögött álló automatikus gondolatok vizsgálatával, illetve a kialakulásuk és jelenlegi hatásuk megértésével kezdődik a folyamat, majd olyan készségek megtanításával folytatódik, melyek a klienst alkalmassá teszik arra, hogy csökkentse a szorongását és másként közelítse meg a szóban forgó szituációkat. A kezelési folyamat fontos részét képezi a szisztematikus expozíciónak nevezett eljárás, mely során a kliens fokozatosan néz szembe a félelmet okozó helyzetekkel és teszteli a velük kapcsolatos elvárásait. Ez kezdetben csupán gondolatban zajlik, de később részét képezik a konkrét helyzetekben végzendő viselkedési kísérletek is. Ez nem könnyű feladat, éppen ezért a terápia fontos előfeltétele a kliens elköteleződése és motiváltsága.
A segítség kérése szempontjából fontos tényező az, hogy a személy társas környezete hogyan reagál a problémára. Mint a legtöbb pszichés zavarnál, itt is jellemző az erős szégyenérzet, amit a barátok és családtagok gúnyolódása, vagy a nehézségek elbagatellizálása csak tovább fokozhat. Jelen esetben azért is fontos kiemelni a társas környezet szerepét, mert a szorongást keltő helyzetbe való visszatérés segítésének megszokott és jól bevált módszere a közeli hozzátartozók bevonása, akik jelenlétükkel fokozni tudják a személy biztonságérzetét. A támogató légkör és a segítségkérésre való buzdítás tehát nagyon sokat számít abban, hogy a zavarral küzdő személy állapota mielőbb javulást mutasson