Gyermeknevelési problémák gyerekpszichológus szemmel
szerző: Szécsi Judit klinikai és mentálhigiéniai gyermek és ifjúsági szakpszichológus jelölt
Hogyan alakulnak ki a gyereknevelési attitűdök?
A gyermeknevelés egy tipikusan olyan terület, aminek kapcsán minden ember rendelkezik valamilyen – többé-kevésbé szilárd – elképzeléssel. Elveink, nézeteink kulturálisan meghatározottak, a legtöbb tapasztalatot saját családunkból, gyermekkorunkból hozzuk vele kapcsolatban, egyéni tapasztalataink, jó/rossz élményeink, szülői, nagyszülői mintáink alapján.
Hogyan tud segíteni a gyerekpszichológus ha gyereknevelési gondok esetén?
Ugyancsak ez az az téma, amivel kapcsolatban a legtöbb szülő szakértőnek érzi magát, mégis probléma esetén, amikor szakemberhez fordulnak, a leginkább képesek elbizonytalanodni. Fontos kiemelni a gyermekterápiával kapcsolatban, hogy a gyermek legjobb ismerői, „szakértői” mindig is a szülők. Pszichológiai segítségnyújtás alkalmával tehát a szülőkkel való szoros, aktív együttműködésre, együtt gondolkodásra kell számítani, melyben a pszichológus egy külső, objektív szakemberként van jelen, aki kérdéseivel, meglátásaival segít a szülőnek, hogy gyermekük viselkedését sikeresen értelmezzék, valamint a gyermek számára, az ő szükségleteihez leginkább passzolva tudjanak funkcionálni.
Milyen alapvető gyereknevelési stílust/hozzáállást képviselhetünk szülőként és ezek milyen hatással vannak a kisgyerekre?
Az bizonyos, hogy a gyermeknevelési módszerek hosszú távon hatással vannak a gyermek személyiségének fejlődésére, alakulására.
Becker és Schaefer nevéhez fűződik egy olyan modell a nevelési elvekről, szülői nevelési attitűdökről, mely jól megragadja a különböző viszonyulási módokat, illetve azok hatását a gyermekekre. Két dimenziót határoznak meg, melyek mentén minden szülő elhelyezhető: érzelmi és kontroll dimenziók.
Az első, tehát az érzelmi dimenzió a szülői szeretet hőfokára utal, ennek alapján a két végpont: a hideg és a meleg viselkedés, mely azt mutatja, hogy a szülő mennyire elfogadó, támogató, megértő.
Az elfogadó szülő büntetés esetén a gyermek számára megmagyarázza a helyzetet, a viselkedést értékeli esetlegesen kritikusan, nem magát a gyermeket, annak személyiségét („Csúnya, rossz gyerek vagy, amiért nem raktad össze a játékaidat” (a személyiség kritizálása) / „Ez nem volt helyes, legközelebb kérlek figyelj oda, hogy estére rend legyen a szobádban, tudom, hogy képes vagy rá, mert ügyes vagy” (aktuális viselkedés helytelenítése, a kívánt viselkedés megerősítése) ). Az elfogadó szülő inkább a kívánt, elvárt viselkedést jutalmazza, mint a nem kívántat, az elfogadhatatlant nem bünteti, ugyanis ezzel csak megerősíti azt.
Az elutasító szülő, aki a dimenzió másik végpontján áll, inkább a hatalmát hangsúlyozza a gyermeknevelésben: büntet, kiabál, megszégyenítőleg lép fel.
A második, kontroll dimenzió arra vonatkozik, hogy a szülő mennyi szabályt állít fel a gyermeknevelésben, tehát mennyire kontrollálja a gyermeket. A két végpont itt az engedékeny és a korlátozó szülői magatartás.
E két dimenzió (érzelmi és kontroll) összevetésével megkapjuk a jellemző szülői nevelési stílusokat, illetve áttekinthetővé válik ezek hatása a gyermekek viselkedésére, személyiségfejlődésére is.
Az elutasító, kontrolláló szülő gyermeke jellemzően szorongó, elkerülővé válik, míg a kontrolláló, de elfogadó szülő gyermeke szabálytisztelő, lelkiismeretes, bár kevésbé vállalkozó szellemű, inkább konformista fiatallá válhat. Az engedékeny, elutasító szülő gyermekéből nyílt agressziót, antiszociális viselkedésmintákat válthat ki, az engedékeny, elfogadó szülői attitűd következtében barátságos, kreatív, kezdeményező, ám kissé nonkonform gyermeki viselkedés alakulhat ki.
Baumrind tovább gondolta az előző, dimenzionális elméletet, interjúk és megfigyelések alapján, hosszú kutatómunkát követően azonosította a szülői nevelési stílusokat.
Az ő terminológiája szerint a tekintélyelvű/autoriter szülő a saját normái alapján alakítja a gyermek viselkedését, nem veszi figyelembe a gyermek igényeit, szükségleteit. Magas elvárásokat támasztanak, a gyermektől a teljes engedelmességet várja el. A szülő által felállított szabályok megkérdőjelezhetetlenek, ugyanakkor nem fordít figyelmet arra, hogy azokat a gyermekek megértsék, a szülő nem figyel oda a gyermek igényeire, szükségleteire.
Az engedékeny szülő elfogadó, kevésbé kontrollálja a gyermek viselkedését. Alacsonyak az elvárásai, nem büntet, gyakran azonban kevésbé is érdekli a gyermek valódi fejlődése, teljesítménye.
A mérvadó/autoritatív szülő úgy tekint a szülő-gyermek kapcsolatra, hogy abban mindkét félnek vannak jogai és kötelezettségei egyaránt. Magas elvárásokkal áll gyermekéhez, de emellett támogatja is őt. A normák betartására neveli a gyermeket, ugyanakkor támogatja, segíti az önállósodásban, függetlenedésben. Figyel a gyermek igényeire, sokat kommunikál vele.
A szülői nevelési stílusok logintudináis vizsgálatok alapján (különböző időpontokban végzett vizsgálatok) még serdülőkorban is kifejtik hatásukat, tehát mindenképpen nagyon hosszútávú hatásokkal rendelkeznek. A mérvadó szülők gyermekei szociális és kognitív (gondolkodási) kompetenciái is erősebbek. Ami talán meglepő lehet, hogy a „mezőnyben” középen végeztek a teljesítményorientált szülők gyermekei, míg a leggyengébben az engedékeny szülőké, őket alacsony teljesítmény és motiváció jellemezte és a legkevésbé sem viselkedtek norma követően.
Mit jelent a "szülői válaszkészség" ? Miért fontos ez?
A szülői attitűdökre vonatkozó kutatások kapcsán a szakemberek a későbbiekben tovább cizellálták a képet és a szülő válaszkészsége szerint (tehát hogy mennyire képes észrevenni és szem előtt tartani gyereke szükségleteit) tekintélyelvű, mérvadó, elkényeztető és elhanyagoló hozzáállásokat különböztettek meg. A tekintélyelvű szülő, noha elvárásokat támaszt, de ezek egyáltalán nem a gyermek igényei és szükségletei mentén kerülnek meghatározásra. A mérvadó szülő ezzel szemben az elvárásait támogató, meleg attitűddel társítja gyermeke iránt. Az elkényeztető szülőnek nincsenek elvárásai, nagyon toleráns, elfogadó. Az elhanyagoló szülő nem támaszt elvárásokat és nem is igazán válaszkész gyermekével szemben.
A mérvadó szülő gyermeke teljesítményorientált, önállók, önérvényesítők, megfelelő túlzó önkontrollal rendelkeznek. A tekintélyelvű szülők gyermekei visszahúzódók, nem kreatívok, gyakran fokozottan agresszívek, hiányzik a teljesítménymotivációjuk (a belülről fakadó). Az engedékeny szülők gyermekei önállótlanok, nincs felelősségérzetük, nehezen hoznak döntéseket, gyakran agresszívek. Az elhanyagoló szülő gyermeke ugyancsak gyakran agresszívek, serdülőkorban nem ritka az antiszociális viselkedés, nem rendelkeznek távlati célokkal.
Gyereknevelés a kamaszkorban, szempontok a gyerekpszichológustól. Mire figyeljenek oda a kamaszgyerekek szülei ?
Itt fontos megemlíteni a kamasz fiatalokkal kapcsolatosan, hogy nem mindegy, szülőként milyen attitűddel állunk hozzájuk, milyen szülői szerepet veszünk fel velük kapcsolatban. Az imént tárgyalt modell alapján látható, hogy az engedékeny szülői attitűd elősegíti az antiszociális viselkedésmódok előfordulását. Összességében tehát a serdülő fiatalokkal kapcsolatban kevésbé sikeres az a működésmód, ha a szülő megpróbál „barátnőként” gyermekéhez állni, ez által remélve, hogy lázadó, kamasz csemetéjét jobban megközelítheti. Egyik véglet sem lehet célravezető (sem a túlkontrolláló, sem a túlzóan megengedő), láthatóan a serdülő szükségleteit szem előtt tartó, ugyanakkor kereteket adó szülői attitűd a legcélravezetőbb (ráadásul a serdülőkori, normatív lázadás is csak akkor valósulhat meg igazán, ha vannak szabályok, keretek, határok, amiket lehet feszegetni, amikkel kapcsolatban lázadni lehetséges).
Mennyire befolyásolja a a gyermek személyiségfejlődését a nevelési környezet ?
A fentebb tárgyalt szülői-nevelési attitűdökkel és modellekkel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy az a szociális közeg, ahol a gyermek nevelkedik, az a kontextus, amiben a gyermek szocializációs folyamata lezajlik, tehát maga a tágabb értelemben vett környezet, melyben a gyermek fejlődik, tovább árnyalja a képet. A gyermek személyiségfejlődését tehát genetikai, biológiai faktorok ugyanúgy befolyásolják, mint a család ún. szocioökonómiai státusza (társadalmi-gazdasági helyzete) a kultúra, amiben nevelkedik.
A szülői nevelési stílusok, illetve azok gyermekekre gyakorolt hatása jól megfigyelhető az alábbi videóban, mely a Lewine-féle vezetési stílusok hatását vizsgálata egy óvodában, ahol az óvónő különböző nevelői stílusban vezette az óvodai foglalkozásokat.