Mihályi Lilla Katalin
pszichológus,
tanácsadó szakpszichológus- és szexuálpszichológus – jelölt
felsőfokú pszichodráma vezető
nature coach

Bemutatkozás
„A változás gyökere a bátorság. És kémiai szinten mindannyian a változásra vagyunk tervezve.”
E. Zott – Lessons in Chemistry
Az, hogy Ön ezen az oldalon olvas és támogatást keres, bátorságra vall: felismerte, hogy ebben a helyzetben a korábbi megoldások már nem eredményesek, és felmerült Önben, hogy talán lehetne máshogyan, jobb lenne máshogyan.
Háromféle jellemző élethelyzettel találkozom a munkám során:
-
Változzon már végre! De hogyan?
-
Mit tegyek most, ha (sok)minden egyszerre változik?
-
Merre vezet az utam, hogy én irányítsam a változást, ami valóban előre visz?
Tanácsadó szakpszichológus- és szexuálpszichológus jelölt vagyok, sokrétű elméleti és módszertani bázissal, 25 éves szakmai tapasztalati háttérrel. Szülő is vagyok, hét gyermekem 2000 és 2014 között született. Mellettük sok olyat is tanultam, amit a tankönyvek nem írnak le, vagy csak a sorok között olvasható a megoldás.
Elfogadó, támogató, ítéletmentes légkörben integratív, személyközpontú szemlélettel dolgozom. Együtt haladok a kliensekkel, amíg megtalálják a személyes élethelyzetükre illeszthető optimális és reális választ, akkor is, ha nem az a leggyorsabb. Cserébe az eredmény fenntartható lesz, és a fejlődést szolgálja. Számomra fontos, hogy a konzultációk során ne csupán megoldódjon a problémás helyzet, konfliktus, (hogy aztán hamarosan új formában, de visszatérjen), hanem a folyamatban úgy haladjunk végig a megoldás felé vezető úton, hogy a tanulás és gyógyulás révén megteremtsük a megelőzés, az átrendeződés lehetőségét.
"The root of change is courage. And on a chemical level, we are all designed for"
E. Zott – Lessons in Chemistry
If you are here, reading this page and seeking support, you've already taken a
courageous step. You've acknowledged that past solutions may no longer be
effective in your current situation, and you are opening yourself to the possibility that
things can be different —perhaps even change for the better.
As a source of motivation, I often encounter three key life situations:
- Change needs to happen—but how?
- How to rebuild balance when (too) many things are changing at once?
- How can I take charge of formation and ensure it leads me forward?
I am a candidate in consultative psychology and sexology, with a solid theoretical and
methodological foundation backed by over 25 years of professional experience. For
five years, I worked with expat families, offering mental health support, life coaching,
and preventive counseling. This role provided me with valuable insight into the
unique challenges of living abroad, cultural transitions, and the complex emotional
processes associated with relocation and adaptation.
I am also a mother of seven children, born between 2000 and 2014. Through my
parenting journey, I have gained invaluable insights that go beyond what textbooks
can teach—lessons often learned through lived experience and the unique
challenges of raising children.
I work alongside clients from all walks of life in an accepting, supportive, and non-
judgmental environment, offering an integrative, person-centered approach. I guide
my clients as they discover optimal and realistic solutions that fit their unique life
situations—even if it’s not the quickest path. As a result, the outcome will be
sustainable and lead to a grounded personal growth. My goal is not only to resolve
immediate problems or conflicts (which could otherwise return in a different form
later), but to navigate the process in a way that fosters learning, invites healing, and
nurtures the possibility of deeper transformation. This approach enables not just
resolution, but also prevention and long-term resilience.
Specializációk / Szakterületek
-
életszakasz-váltások, életállapotváltozások áthidalása:
-
Párkapcsolat szakaszai, az elköteleződés kihívásai, párkapcsolati veszteségek.
-
Karrier-változtatás. Visszatérés a munkába, kilépés a munkából.
-
Szülői szerepben megélt nehézségek, konfliktusok megértése, átalakítása
-
Családi szerkezet változás: testvér születése, válás, veszteség
-
Külföldre költözés előkészítése, a családi kapcsolatok újra-szerveződésének pszichológiai támogatása
-
Moving to Hungary – transition counselling support for individuals and their families
-
-
mentális jóllét megteremtése, újra-alkotása:
-
ADHD diagnózis integrálása a mindennapokba, a családi rendszerbe. Felnőttek számára is.
-
kiégésből gyógyulás, új egyensúly
-
szorongás feloldása
-
krónikus betegség, maradandó egészségügyi veszteség integrálása a személyes életbe és a kapcsolatokba
-
-
a szexuális egészség megőrzése, megerősítése:
-
szexuális vágy hiánya, csökkenése,
-
potenciaproblémák, orgazmussal kapcsolatos zavarok
-
komplex, rendszer szintű megelőzése és a javulás szexuálterápiás támogatása
-
kommunikációs és kapcsolati konfliktusok hatása a szexuális elégedettségre, feloldás, megoldás
-
szülőkonzultációk a gyerekek egészséges szexuális fejlődéséért
-
coming-out megélése a családban
Módszerek
-
rendszerszemlélet
-
komplex, integratív módszertani megközelítés
-
neuroaffirmatív tudatosság
-
LMBTQ+ szövetséges attitűd
-
komplex integratív megközelítés
-
testfókuszú, mozgás-meditációs elemek, relaxáció
-
szimbólumterápiás eszközök, művészetterápiás elemek
-
kognitív terápiás és vizualizációs technikák
-
pszichodráma alkalmazása egyéni konzultációban
Tanulmányok / Továbbképzések
Módszertani:
2024 Nature coaching,
2024. Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ Szekció:
2016 – School of Movement Medicine táncmeditációs műhelyek, sajátélmény
2015 Sexual Grounding Therapy I.
1997-2004 Felsőfokú pszichodráma vezető. Magyar Pszichodráma Egyesület
Tudományos:
2024 ELTE szakpszichológus képzések
2017-2021 Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola, Családi életre nevelés - A párkapcsolati kultúra fejlesztésének lehetőségei Magyarországon
2008-2011 Porticus Fundation, nemzetközi társadalomtudományi ösztöndíj, Angelicum, Róma
2000-2008 Semmelweis Egyetem, Interdiszciplináris Doktori Iskola, szülők önbecsülésének hatása a kamaszok énképére
2000 ELTE Pszichológia szak, Tanácsadás- és szervezetfejlesztés Szakirány MA diploma
Munkahelyek
-
Módszertani:
-
2024 Nature coaching,
-
2024. Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ Szekció:
-
2016 – School of Movement Medicine táncmeditációs műhelyek, sajátélmény
-
2015 Sexual Grounding Therapy I.
-
1997-2004 Felsőfokú pszichodráma vezető. Magyar Pszichodráma Egyesület
-
-
Tudományos:
-
2024 ELTE szakpszichológus képzések
-
2017-2021 Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola, Családi életre nevelés - A párkapcsolati kultúra fejlesztésének lehetőségei Magyarországon
-
2008-2011 Porticus Fundation, nemzetközi társadalomtudományi ösztöndíj, Angelicum, Róma
-
2000-2008 Semmelweis Egyetem, Interdiszciplináris Doktori Iskola, szülők önbecsülésének hatása a kamaszok énképére
-
2000 ELTE Pszichológia szak, Tanácsadás- és szervezetfejlesztés Szakirány MA diploma
-
-
-
Munkák, projektek, tréningek
-
2022 óta Székesfehérváron, illetve Budapesten vezetek magánpraxist
-
2022-2023 Evangélikus Diakónia, Workonnect szolgáltatás elindítása: ukrán menekültek munkaerőpiaci integrációja
-
2021-2022 iskolapszichológia Székesfehérvár
-
2002- 2021 közösségi előadások és tapasztalati tanulás tréningek, párkapcsolati témákban, tantermi és offsite-nature coaching elemekkel
-
2018 Családbarát Ország kht. Kutatásvezető: a jegyesoktatás nem-egyházi alkalmazásának programja Magyarországon. A projekt eredménye a KétIgen Alpítvány, ma is ezen a területen dolgoznak
-
2011-2013 Máltai Szeretetszolgálat, Hitel-S Projekt: oktatási program és szupervízió
-
2008-2010 SüssFelNap! Családműhely – tematikus tréningnapok szülőknek
-
2006-2011 Eurocontrol - European Aviation Safety, welfare officer Budapest, expat transition counselling for employees and families
-
2000 Synergon, szervezetfejlesztési projekt
Médiatevékenység
-
2024- Székesfehérvári Vörösmarty Rádió Menta podcast-sorozat
-
2005-2010 Family, ökumenikus családi magazin, Mélybenéző rovat
-
2001-2005 Kossuth Rádió, Vendég a háznál pszichológus szekértő
-
Közlemények, konferenciák
-
Kozek Lilla néven megtaláhatók
-
kulcsszavak: ADHD, kiégés, párkapcsolati veszteség, párkapcsolati elköteleződés, szorongás, konfliktuskezelés, külföldre költözés, elköteleződés, orgazmus problémák, szexuálpszichológus, nevelési tanácsadás, transition counselling, expat families, expat lifestyles, szexuális problémák, LMBTQ+, coming out