top of page

Omakel Petra

pszichológus

tanácsadó szakpszichológus

képzésben lévő pár- és családterapeuta

gyógypedagógus

DSC_8045_edited.jpg

 

Bemutatkozás

 

Krízistanácsadó szakpszichológus vagyok, gyermekekkel és felnőttekkel is foglalkozom.

Első diplomám logopédus-, pszichopedagógus terapeuta.  A diploma megszerzése után, azonnal továbbtanultam a Szegedi Tudományegyetemen és így már 14 éve dolgozom okleveles pszichológusként, krízistanácsadó szakpszichológusként, relaxációs szakemberként és majd családterapeutaként.

 

Pályám elején csak gyermekekkel foglalkoztam, de azt tapasztaltam, hogy könnyebb változást elérni a gyermekek tüneteiben, ha a szülőkkel, az őket körülvevő felnőttekkel is dolgozom. Sok mindenre  megtanítottak munkám során a  gyermekekkel töltött évek, ezen tapasztalatok mentén most már a hozzám forduló felnőtteket, szülőket tudom segíteni.

 

A munkaéveim nagyobb részét az egészségügyben töltöttem, ahol sok tapasztalatot szereztem az eltérő fejlődésű gyermekek, a krónikus betegségben szenvedők és családjaik támogatásában, a szorongásos tünetek enyhítésében, a pszichogén eredetű beszédzavarok korrigálásában.

Azóta az érdeklődési területem tovább bővült és folyamatos továbbképzésekkel fejlesztem az  eszköztáramat annak érdekében, hogy minél hatékonyabban tudjak segíteni a klienseimnek.

 

Munkám során a rendszerszemlélet dominál, miszerint a család, mint egység funkcionál, ahol minden egyes résztvevő hat egymásra. A felmerülő nehézségek, változások esetében is ezt tartjuk szem előtt.

Ezen kívül az autogén tréning módszerével és szimbólumokkal dolgozom, mely felnőttek esetében igen hatékony módszer feszültség, stressz, fájdalom csökkentésére,  pszichogén betegségek által okozott tünetek enyhítésére.

A progresszív relaxációt pedig jó eredményekkel  használom klienseimnél a pszichogén beszédzavarok (hadarás, dadogás) oldására.

Úgy gondolom, bármely módszer csak akkor hatékony, ha a szakember és a kliens között a bizalmi viszony megalapozottá válik, a kliens biztonságban érzi magát és védett környezetet tudok számára biztosítani.

 

Specializációk / Szakterületek

  • krízisintervenció

  • veszteségek feldolgozása: gyász, válás,krónikus betegség

  • életvezetési nehézségek: új célok megfogalmazása, jövőkép újragondolása

  • döntéshozatal támogatása

  • stresszkezelés

  • életszakaszváltással járó nehézségek

  • szorongásos tünetek enyhítése

  • önismeret-, önértékelés-, kompetenciafejlesztés

  • párkapcsolati problémák: társkeresési nehézségek, társfüggőség, elköteleződési nehézség

  • nőiességgel és anyasággal kapcsolatos kérdések, elakadások

  • gyermekvállalás nehezített körülmények esetén

  • külföldön élő magyarok nehézségei: kultúrsokk, beilleszkedés és alkalmazkodás nehézségei, fordított kultúrsokk

  • többnyelvű családokban felmerülő dilemmák

  • többnyelvű gyermekek esetleges eltérő beszédfejlődésével kapcsolatos kérdések tisztázása, vizsgálata

 

  • gyógypedagógiai pszichológia: differenciáldiagnosztika, fejlesztési terv felállítása, fejlődés nyomonkövetése

  • beszédrendellenességek pszichés hátterének feltérképezése, beszédzavarok komplex terápiája (dadogás, hadarás, dysphonia, aphonia, mutizmus)

  • szülőkonzultáció, a gyermeknevelés során jelentkező elbizonytalanodás, probléma vagy krízis esetén

  • tehetséges és/vagy sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő családok támogatása, ezen gyermekek képességeinek, készséginek fejlesztése

 

Módszerek

  • autogén tréning

  • progresszív relaxáció

  • Rogers-féle személyközpontú technikák

  • kognitív viselkedésterápiás eszközök (CBT)

  • családterápiás eszközök

 ​

 

Tanulmányok / Továbbképzések

Tanulmányok:

  • 2021-től: Családterápiás elméleti képzés

  • 2021: A gyász lélektana képzés, Napfogyatkozás Egyesület

  • 2017: Családterápiás képzés – 150 órás önismeretMagyar Családterápiás Egyesület

  • 2017: Tanácsadó Szakpszichológus Szakirányú Továbbképzés, Krízis specializációEötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar

  • 2012: CBT1 (Gyermekkori szorongás kognitív viselkedésterápiája) Vadaskert Alapítvány

  • 2007: Pszichológia Szak,  Személyiség- és klinikai szakiránySzegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

  • 2006: Rajzelemzés lépésről lépésredr. Vass Zoltán

  • 2005: Autogén tréning tanúsítványMagyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület

  • 2003: Gyógypedagógus-logopédia szakos tanári, Gyógypedagógus-pszichopedagógia szakos terapeuta diploma Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar

 

Munkahelyek

  • 2018-2021: magánrendelés – Ober-Ramstadt, Németország

  • 2015-2018: magánrendelés - Budapest

  • 2017-2018: tanácsadó Szakpszichológus, Budai Gyermekkórház - Epilepszia-Neurológiai Szakambulancia

  • 2016-2017: iskolapszichológus, Laborc Általános Iskola

  • 2008-2017: pszichológus, Heim Pál Gyermekkórház Pszichológiai és Pszichoterápiás Ambulancia

  • 2001-2008: logopédus, Heim Pál Gyermekkórház Foniátriai Osztály / Fül-Orr-Gégészet

 

Publikációk, konferenciák

 

2019. 

Részvétel a Krónikus beteg a családban workshop-on

dr. Hammer Zsuzsanna, Magyar Családterápiás Egyesület

2017.

Pszichogén beszédzavarok a tanácsadás tükrében

ELTE, Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Pszichológiai Intézet, Tanácsadó Szakpszichológus Képzés

 

2007.

A gyermekkori dysphonia és a szorongás kapcsolatának vizsgálata

Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Pszichológia Szak

bottom of page