Önismeret, személyiségfejlesztés

Fejlődjek, de hogyan?

​

szerző: Hága Győző pszichológus 

​

„Ne érdekeljen, mások mit gondolnak rólad.”

„A sikerhez vezető út kudarcokkal van kikövezve.”

„Váltsd valóra az álmaidat.”

„Tedd magad azzá, akivé válni szeretnél.”

Talán veled is megesett már, hogy hasonló gondolatokkal találkozva magával ragadott a fényes jövő ígérete. Talán te is sokszor fellelkesültél és elhatároztad, hogy mostantól másképp éled majd az életedet. Lépten-nyomon ilyen szlogenekkel találkozunk, hiszen manapság különösen nagy hangsúlyt kap a fejlődés fontossága. A könyvesboltok polcai roskadoznak az önsegítő könyvektől, s kétségtelenül vannak közöttük olyanok, amelyek szakmailag megalapozott, jól használható tanácsokkal látják el az olvasót. Sokszor előfordul azonban, hogy elolvasunk egy könyvet, vagy meghallgatunk egy inspiráló TED Talk előadást tele fontos gondolatokkal és tanácsokkal és talán egy-két hétig tartjuk is magunkat az újonnan szerzett, forradalmi szemléletmódhoz. Végül azonban szinte mindig visszatérünk az eredeti kerékvágásba és olykor észre sem vesszük, hogy visszatértünk.

A fejlődéssel kapcsolatban az egyik legfontosabb igazság, hogy a szokások megváltoztatásához hosszú elköteleződés, nagy idő és energia befektetés szükséges. Ez az, amit a legtöbb esetben kifelejtenek az önsegítő könyvekből. Leírják milyen szokások jellemzik a sikeres embereket, csak azt nem teszik hozzá, hogy hogyan tedd hosszú távon magadévá ezeket a szokásokat. Gyors és látványos változásokat ígérnek neked, melyeket könnyű szerrel érhetsz el, azonban az élet legtöbb területén nem ezt mutatja a tapasztalat. De nem kell elkeseredni ennek hallatán. Talán nem egyik napról a másikra teszünk csodát az életünkkel, de ha kalandos útként tekintünk a befektetett munkára, akkor sok örömünket fogjuk lelni benne. Ehhez első lépésként arra van szükség, hogy megismerjük a képességeinkkel kapcsolatos szemléletmódunk szerepét.

A mindset az utóbbi évek egyik legfelkapottabb pszichológiai elmélete, mely Carol S. Dweck  könyvének magyarországi megjelenésével (Szemléletváltás: A siker új pszichológiája. Budapest, HVG könyvek, 2015.), itthon is nagy ismertségre tett szert. A mindset (magyarra fordítva szemléletmód) tulajdonképpen nem más, mint a saját képességeinkkel és a fejlődéssel kapcsolatos alapvető hiedelmeink. Ezek a hiedelmek befolyásolják azt, ahogyan a világot és a benne rejlő lehetőségeinket látjuk. Dweck két jellemző szemléletmódot különböztet meg: a fejlődési (growth) és a rögzült (fixed) szemléletmódot.

A rögzült szemléletmóddal gondolkodó ember képességeit statikusnak, kevésbé változtathatónak látja. Úgy véli, hogy az ember csak azt érheti el, amit veleszületett készségei lehetővé tesznek a számára. Ha kudarcot vall, vagy nem úgy sikerül neki valami, ahogy szeretné, azt a magyarázatot adja magának, hogy ő ennyire képes, adottságai ennyit tettek lehetővé a számára. Egy sikertelen matematika dolgozat megírása után például ehhez hasonló gondolatok járhatnak a fejében: „Nem sikerült, mert nekem nincs érzékem a matekhoz és kész”.

Aki így gondolkodik, az az aktuális teljesítményét egyfajta árcédulának tekinti, ami arról árulkodik ki ő és mennyit érhet el ebben a világban. Gondoljunk bele, ha úgy véljük, hogy a képességeink nem fejleszthetőek, akkor hirtelen minden helyzet kicsit ijesztőbbnek és kockázatosabbnak tűnik, hiszen ha hibázunk, akkor nincs lehetőségünk javítani. A kudarcok így az önértékelésünk csorbulását jelentik, s ezért hajlamosak lehetünk elkerülni az új, vagy kihívásokkal járó feladatokat. Ennek következtében nem merünk új dolgokba fogni és ha el is kezdünk valami újat, nem gyakoroljuk és próbálkozunk vele eleget ahhoz, hogy a bennünk rejlő potenciált maximálisan kihasználjuk. Így végül valóban nem érhetünk el többet az adott területen, s így önbeteljesítő módon igazolást nyer a képességeinkkel kapcsolatos elképzelésünk. Több ilyen megerősítés után, ez a rögzült szemléletmód egyre jobban bebetonozódik és egyre automatikusabbá válik.

A növekedési szemléletmóddal gondolkodó ember ezzel szemben nem riad vissza attól, ha egy helyzet a kudarc lehetőségét rejti magában. Ha valami nem úgy sikerül neki, ahogy azt elképzelte, az jár az eszében, hogy valamit talán máshogy kéne csinálnia. Ő a teljesítményét nem arra használja, hogy saját magával kapcsolatos általánosításokat fogalmazzon meg, hanem arra, hogy visszajelzést kapjon képessége jelenlegi állapotáról. Az ilyen embereknek elsődlegesen nem a teljesítménye határozza meg az önértékelését, hanem az elszántsága és a kitartása, amit egy-egy készség elsajátításába és fejlesztésébe fektet. Ebből fakadóan nem kerüli a kihívásokkal járó feladatokat és nagyobb eséllyel fedezi fel a valódi határait, mint az aki idő előtt feladja, vagy meg sem próbálja.

Amint azt már sok pszichológiai jelenség esetében megszokhattuk, a ránk jellemző szemléletmód kialakulásában is fontos szerepet játszanak a korai tapasztalatok. Gyerekkorunkban a körülöttünk élő felnőttek reakciói jelentik az elsődleges támpontot. Az ő visszajelzéseik alapján vagyunk képesek tájékozódni a minket körülvevő, bonyolult világban. Egy kísérlet során 10 kérdésből álló intelligencia tesztet adtak a gyerekeknek, majd két csoportra osztották őket. Mikor végeztek a feladatokkal, különböző módokon dicsérték őket a helyes megoldásokért. Az egyik csoportnak a következőt mondták „Milyen okos vagy, hogy megoldottad a feladatot”, míg a másiknak azt, hogy „Milyen keményen dolgoztál, hogy megoldd a feladatot.”. Egyszerűen fogalmazva, az egyik csoportot az intelligenciájáért, mint viszonylag stabil tulajdonságáért, míg a másik csoportot a feladat megoldása érdekében tett erőfeszítéséért és a kitartásáért dicsérték.

A kísérlet második részében a gyerekek egy nehezebb és egy könnyebb feladat közül választhattak. Konkrétan megmondták nekik, hogy az első feladat könnyű, s így nagyobb eséllyel fognak jól teljesíteni rajta, míg a második nehezebb, viszont jobb lehetőséget nyújt arra, hogy fejlődjenek. Mostanra nyilván mindenki kikövetkeztette, hogy mi lett az eredmény. Az a csoport, akit az értelmi képességei miatt dicsértek, többnyire a könnyebb feladatot, míg amelyiket a kitartásáért, a nehezebbet választotta. Azok a gyerekek, akik az intelligenciájukért kapott dicséret után a könnyebb feladatot választották, tartottak a nehezebb feladattal járó potenciális kudarctól. Az történt tehát, amit az elmélet megjósolt.

Hogyan változtathatunk a szemléletmódunkon?

Adjunk magunknak visszajelzéseket. Ha egy nehéz helyzet vagy feladat előtt állunk, emlékeztessük magunkat arra, hogy az egész a fejlődésről szól. A legtöbb esetben van második esély és tanulhatunk a hibáinkból. Emlékeztessük magunkat, hogy attól még, hogy hibázunk, nem érünk kevesebbet. Ha adunk magunknak esélyt arra, hogy tanuljunk a hibánkból, már nem kerülhetünk ki vesztesként a szituációból. Fontos, hogy szokássá váljon gondolkodásunk és reakcióink fegyelemmel kísérése. Ahhoz, hogy változtassunk fel kell ismernünk és meg kell vizsgálnunk a helyzetekre adott automatikus gondolatainkat. A cél az, hogy egy idő után alapvető legyen ezeknek a tipikus gondolatoknak a felismerése.

Milyen gondolatokról van szó? Tegyük fel például, hogy nem vagyok túl jó a társasjátékokban. Valahányszor előkerül egy játék a társaságomban, elkezdek feszengeni. Arra gondolok, hogy nem fogom megérteni a szabályokat és le fogom égetni magam a többiek előtt. Miközben magyarázzák a játékot, nehezemre esik az instrukciókra koncentrálni, mivel olyan gondolatok járnak a fejemben, hogy „hülye vagyok én az ilyen játékokhoz, egyszerűen nincs agyam hozzá”. Mivel gondolataim nem engedtek figyelni a szabályokra, és mivel még nem játszottam ilyet, nagy valószínűsége van annak, hogy mindjárt az első körben hibázok. Erre reagálhatok úgy, hogy szégyenemet érdektelenséggel leplezve felállok és a hátralevő időben kissé szomorúan figyelem, ahogyan a többiek jól szórakoznak és sikereket érnek el. Vagy emlékeztethetem magam arra, hogy mindenki hajlamos hibázni, amikor egy új játékkal ismerkedik. Ha a kudarc után a játékban maradok, gondolatban megdicsérhetem magam a kitartásomért és végre foglalkozhatok az előbbi hiba vizsgálatával, majd a következő lépésem megtervezésével. Természetesen előfordulhat, hogy így sem sikerül megnyernünk a partit, de megtanultunk benne maradni egy nehéznek tűnő helyzetben és gyakoroltuk a gondolataink fókuszálását.

A kulcs a hozzáállásban rejlik. Nincs olyan tapasztalat, amiből ne lehetne profitálni és nincs olyan kudarc, ami miatt megérné kiszállni a játékból.

 

Forrás:

Carol S. Dweck: Szemléletváltás: A siker új pszichológiája. Budapest, HVG könyvek, 2015.