Semsey Zsuzsanna

pszichológus

semsey_zsuzsa_pszichologus_budapest_edit

 

Bemutatkozás

Saját életemben és a munkám során szerzett tapasztalataim alapján abban hiszek, hogy az életünkben megjelenő elakadások és nehézségek mind arra kínálnak lehetőséget, hogy egyre inkább azzá váljunk, akik valójában lehetnénk, visszataláljunk valódi önmagunkhoz, életünk kiteljesedjen. Terápiás és coaching folyamatok keretében ezen az úton kísérem a hozzám fordulókat.

Eredeti végzettségem szerint közgazdász vagyok, első diplomámat a Corvinus (Közgazdasági) Egyetemen szereztem. Több mint 10 évig dolgoztam az üzleti szférában. Pszichológusként a Szegedi Tudományegyetem Pszichológia szakán, Személyiség és klinikai pszichológia szakirányon végeztem. Módszertani eszköztáramat és terápiás szemléletemet az Integratív Pszichoterápiás Egyesület hipnoterapeuta képzésén alapoztam meg, ill. az elmúlt években számos egyéb módszert ismertem és tapasztaltam meg. Ezek közül a pszichodráma, kognitív terápia, családállítás és autogén tréning voltak rám és munkámra a legnagyobb hatással. Terápiás szemléletemet és eszköztáramat a fentieken túl a döntésközpontú coaching megismerésével és alkalmazásával bővítettem és ötvöztem. Ez utóbbi elsősorban a munka világában, szakmai típusú elakadásokon keresztül közelíti meg és fejleszti a személyiséget. Munkám során a holisztikus, test és lélek egységét elfogadó szellemiséget képviselem.   

 

Specializációk / Szakterületek

  • Kapcsolati, párkapcsolati problémák, családi élet problémáinak kezelése;

  • Életszakaszhoz köthető krízissel, válsággal való megküzdés támogatása;

  • Alkalmazkodási nehézségekkel való megküzdés segítése („Ki vagyok én? Hol a helyem? Mit akarok?”);

  • Konfliktuskezelési nehézségek enyhítése, konfliktuskezelési készségek fejlesztése;

  • Veszteségélmény feldolgozása, gyászmunka elősegítése (munkahely elvesztése, válás, szakítás, betegség, haláleset);

  • Munkahelyi teljesítményproblémák, kiégés kezelése, támogatás karrierdöntésekben;

  • Szerepkonfliktusok feloldása, munka-magánélet egyensúlyának helyreállítása;

  • Lelki eredetű, de testi tünetekben megnyilvánuló problémák (fejfájás, álmatlanság…stb.) kezelése, oldása;

  • Szorongásos tünetek kezelése;

  • Önismeret fejlesztése nagyobb fokú önelfogadás, harmónia elérése érdekében;

  • Egészséges erőforrások mobilizálása, személyes célok megfogalmazásának és megvalósításának támogatása.

 

Módszerek

  • imaginációs és relaxációs technikák

  • autogén tréning

  • NLP (neurolingvisztikus programozás)

  • kognitív terápiás szemlélet

  • szociodramatikus elemek

  • döntésközpontú coaching

  • pszichodinamikus szemlélet

 

Tanulmányok / Továbbképzések

Tanulmányok

  • Budapest Corvinus Egyetem, Gazdálkodási Kar, Vezetés-szervezés főszakirány (MA), okleveles közgazdász (2001)​

  • Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Pszichológia szak, Személyiség és klinikai pszichológia szakirány (MA), okleveles pszichológus (2008)

 

Továbbképzések

  • Módszerspecifikus képzés: Integratív Pszichoterápiás Egyesület, integratív hipnoterápia képzés (2008)​

  • Döntésközpontú Coaching Képzés (Neosys Kft.), business és life coach (2011)

  • Tündérhegyi Európai Pszichoterápiás Képzés (2015- )

 

Munkahelyek

 

Közel 10 éven át az üzleti életben dolgoztam humán erőforrás területen, ebből 5 éven át vezetői pozíciót töltöttem be. Tanácsadó pszichológusként és coachként 2010 óta dolgozom.

Rendelők

NAPHEGY 

1016 Budapest, Mészáros u. 2. II. em. 3.

(kapucsengő: 24)

MILLENÁRIS 

1024 Budapest, Lövőház u. 33. II. em. 1.

(kapucsengő: "rendelő" felirat)

MOM

1126 Budapest, Beck Ö. Fülöp u. 4. II. em.

(kapucsengő: 1)

Elérhetőségek

06-20-289-5416

  • Grey YouTube Icon
  • facebook
  • Instagram